Szerző: Alexandrosz

BELOIANNISZ 2026.04.11.

A fórumozás Beloianniszban kezdődött, és itt is ér véget. Januárban a nemzetiségi politika vívmányairól és hiányosságairól esett szó, most szintén lesz szó problémákról, de már tágabb kontextusba ágyazva, továbbá egy víziót is szeretnék felvázolni.

Mindenekelőtt ismételten szeretném kimondani sokak azon véleményét, hogy Magyarországon görögnek lenni jó. A többségi társadalom befogadó, nyitott a görögök temperamentumára és kultúrájára, amire a legjobb példa Beloiannisz, ahol görögök és magyarok békésen élnek egymás mellett úgy, hogy nemcsak a görögök asszimilálódnak, de a beköltöző magyarok is bizonyos értelemben göröggé válnak. A törvényi környezet szintén kedvező. Az Alaptörvény biztosítja a nemzetiségi identitás szabad megvallását, de ennél még sokkal többet is: a nemzetiségek állami finanszírozással ápolhatják az anyanyelvüket és hagyományaikat, önkormányzatokat alapíthatnak és országgyűlési képviseletük is lehet. Nemzetiségi pályázatok biztosítanak forrást kulturális kezdeményezésekhez, és a kormányzat komoly beruházások megvalósításához is jelentős segítséget nyújt. Elég a Görögség Házára vagy különféle beloianniszi projektekre gondolni. Ezeket tudni kell megköszönni. Itt azonban álljunk meg egy szóra!

Az államnak közfeladatai vannak, amelyek teljesítése nem szívességtevés, amiért hálálkodni kellene.

A nemzetiségi támogatások nagy mértékben egyedi kérelmek nyomán valósulnak meg, többnyire egyedi, szívességnek tűnő szempontok szerint. A támogatás ára a lojalitás. Néhány napja láttak napvilágot a nemzetiségi pályázatok eredményei. A görög önkormányzatok és egyesületek vezetői tapasztalhatták, hogy idén a görög szervezetek jóval kevesebb pénzt kaptak, mint korábban. Pedig nem pályáztak többen, és a keretösszeg sem csökkent. Költői a kérdés: Vajon számít, hogy ki a szószólójelölt? Hogy ő vagy más, vagy másnak a hozzátartozója mit posztol és mit lájkol? Hogy ki kivel találkozik és kit fogad? Rossz hírem van, számít! Persze ezt tudjuk, legfeljebb tudomásul vesszük. Megszokhattuk, és talán el is fogadjuk, hogy a dolgok így működnek.

A jelenség az autonómia intézményrendszerének kiüresedésére utal. Nézzük, hogy működik a nemzetiségi szervezetek pályázatainak elbírálása: A pályázatokat végig olvasó és azokat elbíráló kurátorokat az országos nemzetiségi önkormányzatok delegálják a bizottságba, amelynek döntéseit a Miniszterelnökség rendre felülbírálja. Vajon milyen szempontok alapján? Ugyanez a helyzet a feladatalapú támogatásokkal. Kezdetben Szegeden komolyan vettük az elbírálási szempontrendszert. Aztán tapasztaltuk, hogy kell még lennie egyéb, előttünk ismeretlen szempontoknak is. Elengedtük! Mivel több szegedi nemzetiségi önkormányzat jegyzőkönyvezését jól ismerem, legfeljebb csóválni tudom a fejemet.

Talán a legkiüresedettebb intézmény a szószószólóké. Már nem is emlékszünk, hogy mi a valódi feladatuk. Ők azért vannak a magyar országgyűlésben, hogy a nemzetiségeket érintő kérdésekben befolyásolják a törvénykezést önálló kezdeményezésekkel, véleményezéssel, kormányzati kontrollal. A legelső ciklusában a jelenlegi görög szószóló még mert óvatosan konfrontálódni, ami mostanra elképzelhetetlenné vált. Már nemcsak kritikát megfogalmazni nem lehet, de gyakorlatilag kérdezni sem. Kiváló például szolgálnak erre a miniszterelnök-helyettesi meghallgatások, amelyek során rendszerszintű kérdéseket lehetne felvetni. Ehelyett mit látunk? A szószólók sorban szót kérnek, és egységes forgatókönyvet követve bókolnak, hálálkodnak, majd pedig szívességet kérnek. Minden velük szemben megfogalmazott kritika ellenére látni kell, hogy a mozgásterük zsugorodása alapvetően nem nekik róható fel.

Jogosan tehető fel a kérdés, hogy mióta van ez így. Valójában egy folyamatról van szó, amelynek az elején a jelszó az volt, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”, mára viszont elértünk oda, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”.

A demokrácia alapja a közélet alakításában való részvétel és a valós képviselet. Ahol ez nincs meg, ott az elit elszakad a képviselt közösségtől. Az elit tevékenysége öncélúvá válik. Nem szolgál, hanem hatalmat gyakorol.

A görög közösségben az elit és a közösség közötti probléma nem ismeretlen. A beloiannisziak jól tudják, milyen az, amikor az országos vezetők egy sátrat találnak ki nekik az iskolaudvarra. Az az ámokfutás több tízmillió forintjába került a görögségnek. De tudjuk azt is, milyen az, amikor egy szószóló a szövetségeseivel maga akarja kitalálni, milyen legyen a Görögség Háza. Az a kaland minimum kétszáz millió forintjába került a görögségnek, és az építkezés megfenekléséhez vezetett.

A korábbi görög elit leváltásának folyamata a holnapi napon véget ér. Innentől a lehetőség és a felelősség az újaké. Az enyém is.

És most hadd mutassam be a víziómat!

Magyarországi görögként egy olyan hazáról álmodom, ahol a fehér újból nevezhető lesz fehérnek, a fekete pedig feketének. Ahol a véleményét mindenki szabadon elmondhatja, és képes meghallgatni másokét is. Ahol segítséget nyújtunk a rászorulóknak, és ha nem tudunk, nem gyűlölködve utasítjuk el.

Egy olyan Magyarországot látok magam előtt, ahol a kormány nem potenciális szakazóként, hanem valóban partnerként tekint a nemzetiségre. Ahol a választási rendszer, a nemzetiségi pályázatok és a teljes működési, támogatási rendszer átalakításába nemcsak formálisan vonja be a nemzetiségi szervezeteket. Ahol kimondható, hogy a teremtésvédelem nem nemzetiségi közfeladat, még akkor is, ha ez az illetékes miniszter szívügye.

Egy olyan görög elitet vízionálok, amely kiáll a közössége elé. Amely segítő kezet nyújt minden értelmes kezdeményezés megvalósításához. És végül egy olyan szószólót, aki nem beleszól és mások helyett kitalál, hanem aki támogat. Aki a saját érdekeit nem helyezi a közösségi érdekek elébe.

A magyarországi görögöket nem az kell, hogy meghatározza, hogy fővárosiak vagy vidékiek, hogy jobb- vagy baloldaliak, hogy Görögországban vagy Magyarországon születtek, hanem hogy közösek a gyökereik. Közös az  érzelmi szál, amely mindannyiónkat összeköt.

Gyakran visszatérő kérdés, hogy hogyan tudjuk megszólítani a fiatalokat. A válasz, hogy ha hitelessé válunk, talán maguktól is megtalálnak minket.

A görög nemzetiségi önkormányzatok és egyesületek képviselői a 2026. január 17-én tartott programegyeztető konferencián kérdőíves kutatásban vettek részt. 31 leadott kérdőív szerint:

A konferencián résztvevő nemzetiségi önkormányzati és egyesületi képviselők 97%-a gondolja azt, hogy a nemzetiségi választási rendszer reformra szorul, 90%-a pedig azt, hogy a nemzetiségi önkormányzatok adminisztrációs működésén is változtatni kell. 94%-uk várja el a görög nemzetiségi szószólótól, hogy legyen kezdeményező, 26%-uk szerint elsősorban akkor, hogy ha a reformokra a bizottság többi tagja is nyitott. 19%-uk tartja különösen fontosnak a lobbitevékenységet, és mindössze 3%-uk, véli úgy, hogy a szószóló felvetései ne legyenek kellemetlenek a kormányzat számára. Senki sem gondolja úgy, hogy a szószólói munkát a kormányzat politikájához kellene igazítani.

A Fővárosi Görög Önkormányzat felkérésére, 2026. január 17-én Purosz Alexandrosz ismertető előadást tartott görög nemzetiségi önkormányzatok és egyesületek vezetői számára szervezett programegyeztető konferencián. Az eseményről az Ellinismos folyóirat elektronikus felülete számolt be (jelen bejegyzés forrása). Az előadás a nemzetiségi rendszer vívmányaival és hiányosságaival, valamint a szószólói kompetencia témakörével foglalkozott. Az összefoglaló az alábbiakban olvasható:

Purosz Alexandrosz előadása a Fővárosi Görög Önkormányzat programegyeztető konferenciáján

A tavalyi tapasztalatokon felbuzdulva 2026. január 17-én is nagy sikerrel rendezett programegyeztető konferenciát a Fővárosi Görög Önkormányzat, amelyen kerületi önkormányzatokon kívül több vidéki görög nemzetiségi önkormányzat, illetve civil és egyéb szervezetek (oktatási intézmény, művészeti formáció) is képviseltették magukat. A rendezvényre előadói felkérést kapott Purosz Alexandrosz, a görög nemzetiségi lista vezetője, a görög nemzetiségi szószólói tisztség választások utáni várományosa. Előadásának címe Értékek és tennivalók a nemzetiségi rendszerben… szószólóval vagy anélkül. Az alábbiakban ezt, illetve a szervezeti vezetők körében végzett kérdőíves felmérésének eredményét mutatjuk be.

Purosz Alexandrosz az előadását azzal a dilemmával vezette be, hogy vajon a nemzetiségi önkormányzatok és különösen a nemzetiségi szószólók szemlélői vagy alakítói kell, hogy legyenek a nemzetiségi politikának? Megítélése szerint az érdekképviselet egyike az önkormányzatok közfeladatainak, a nemzetiségi képviselőknek, illetve szószóknak pedig ez az elsődleges feladatuk. Akkor is, ha a kialakult gyakorlat más. Az előadó a prezentációjában mérlegre tette a nemzetiségi politika értékeit és problémáit. Az Alaptörvény szellemiségéből, illetve 2011-ben és 2012-ben meghozott sarkalatos törvények rendelkezéseiből kiindulva először a vívmányokat vette számba, leszögezve, hogy a legfőbb érték az, hogy a magyar állam a nemzetiségeket a magyar politikai nemzet részének, államalkotó tényezőnek tekinti. Számukra egyéni és közösségi jogokat biztosít, amelyek közül kiemelte a nemzetiségi kultúra és az anyanyelv ápolásához, az anyanyelvi oktatáshoz való jogot. Ez a magyar állam által finanszírozott nemzetiségi önkormányzatokon, valamint az azok által fenntartott intézményeken keresztül valósulhat meg. Nevesítette a Magyarországi Görög Nemzetiségi Önkormányzat által fenntartott négy intézményt, és elmondta, hogy ezek működtetéséhez a magyar állam éves szinten közel fél milliárd forint támogatást biztosít. Purosz Alexandrosz szerint az intézményi támogatás a magyar nemzetiségi politikai elsődleges prioritása, a legfontosabb szerzett jog, amire vigyázni kell. Unikálisnak tekinthető az 1993-ban létrejött nemzetiségi önkormányzati rendszer, és maga a szószólói intézmény is. Mindezekre tekintettel a mérleg nyelve egyértelműen és határozottan az értékek felé billen. Kimondható, hogy a magyarországi nemzetiségek helyzete alapvetően jó. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének megoldásra váró problémák. Az előadása folytatásában ezeket csoportosította három kategóriába.

A nemzetiségi választásokkal kapcsolatos problémák: Ezen belül kitért a nemzetiségi névjegyzékekre. Elmondta, hogy azokat 2006-ban azért vezették be jó szándékkal, hogy visszaszorítsák a visszaéléseket, azonban mára – a görögök esetében kimondottan – rengeteg olyan személyt tartalmaznak, akiknek semmi közük a nemzetiségekhez. Vannak olyan települések, amelyeken a regisztráltak száma meghaladja azok számát, akik a népszámláláskor görög nemzetiségűnek vallották magukat. Az országgyűlési választások során a névjegyzékek könnyen szolgálhatnak komoly visszaélések eszközévé. Az előadó kitért arra, hogy valós tevékenység nélkül is lehet egy civil szervezet jelölőszervezet, a „szószólóválasztással” kapcsolatban pedig arra az abszurditásra hívta fel a figyelmet, hogy a szószólóvá váláshoz egyetlen szavazat sem szükséges. A nemzetiségi listára történő szavazás, maga a „választás”, formális, hiszen egyetlen lista van csak, márpedig a választás előfeltétele, hogy a kínálat egynél több legyen. Ennél komolyabb problémának nevezte, hogy a nemzetiségi képviselőséghez szükséges kedvezményes mandátummal oly mértékben vissza lehet élni, hogy az akár az országgyűlési választás eredményére is befolyással lehet. Arról van szó, hogy ha bármelyik párt megállapodik a nemzetiségi listavezetővel arról, hogy teljes jogú képviselőként az ő frakcióját támogatná, akkor húsz-huszonöt ezer pártaktivista névjegyzéki regisztrálásával, az egy mandátumhoz szükséges szavazatok egynegyedével juthatna az adott párt mandátumhoz. Csak reménykedni lehet abban, hogy ehhez az ügyeskedéshez egyetlen párt sem folyamodna, és egyetlen nemzetiségi listavezető sem asszisztálna, mivel az – túl a választás eredményének befolyásolásán – a nemzetiségek országgyűlési képviseletének tekintélyét is alámosná.

Aránytalanságok a települési nemzetiségi önkormányzatok finanszírozása és adminisztrációs kötelezettségei között: Purosz Alexandrosz megítélése szerint amennyire kedvezményezettjei a nemzetiségi intézmények a nemzetiségi politikának, annyira nem igaz ez a települési nemzetiségi önkormányzatokra. Ezt azzal a ténnyel támasztotta alá, hogy úgy az önkormányzatok állami támogatása, mint a pályázati keretek, hat éve változatlanok. Ez önkormányzatonként éves szinten 2-2,5 millió forint, amiért cserébe nyilvános vagyonnyilatkozatokat kell tenni, profi módon jegyzőkönyveket írni, illetve gyakorlatilag a nagy önkormányzatokra vonatkozó szabályok szerint kellene működni. Feltette a kérdést, hogy egy három vagy öt fős testület képviselői hogyan vagyonosodhatnának meg ekkora támogatásból, még ha minden pénzt magukra költenének is? Véleménye szerint az adminisztrációs terhek ésszerűsítése csakis törvényhozói szándék kérdése.

Pályázati anomáliák: Az előadó régi vesszőparipája, hogy a nemzetiségi pályázatok támogatott tevékenységei között szerepel a teremtésvédelem. Szerinte ez egy definiálhatatlan agyszülemény, aminek biztosan semmi köze a nemzetiségi közfeladatellátáshoz. Tapasztalata szerint azon szervezetek, amelyek teremtésvédelemre pályáznak, nyernek, amelyek elfogadják ennek nemzetiségi jogosultságát, nyerhetnek, amelyek viszont vitatják, buknak. Az ismertetőben mégsem ezzel, hanem a döntési mechanizmussal kívánt foglalkozni. Összefoglalta magát a folyamatot, miszerint az országos önkormányzatok delegáltjai (a kurátorok) bírálják el a pályázatokat az úgynevezett albizottságban, ahonnan az anyagok jóváhagyásra a részben szószólók alkotta (fő)bizottság elé kerülnek, majd pedig a döntést a Miniszterelnökség mondja ki. Nagy viharokat kavartak az előző év eredményei, nemcsak a görög, de a többi nemzetiség köreiben is. Ezzel kapcsolatban az Országgyűlés nemzetiségi bizottságának egy jegyzőkönyvéből szószólók véleményét idézte, amelyek alapján a következő megállapítások tehetők: sok olyan – nagy költségvetésű – szervezet is pályázik, amelyek nemzetiségi tevékenysége eddig nem volt ismert. Van olyan szószóló, aki szerint a kurátorok nem állnak a helyzet magaslatán, míg egy másik szerint pont fordítva, a második körben indokolatlanul írják felül az elsőben született javaslatokat. A véleménykülönbség egyébként rávilágít arra a tényre, hogy főleg azon önkormányzatok esetében, amelyeknek összetétele megváltozott a választásokat követően, a szószóló és az az önkormányzati testület vagy elnök egymással szemben pozícionálják magukat. Purosz Alexandrosz megállapítása szerint ez nem pusztán görög jelenség. Az egyik szószóló panaszát így idézi: Van, aki bead, és mindig támogatják, mert nem tudom… Az előadó szerint a lényeg pont a három pont, amit a szószóló nem akart kifejteni: A szívességi támogatásokról van szó. A lényeget a következők szerint foglalta össze: A nemzetiségek legfőbb választott szervei az országos önkormányzatok. Az azok által delegált kurátorokat a szószólók vagy bárki más csak nagyon indokolt esetben bírálhatnák fölül.

Az előadás utolsó részében Purosz Alexandrosz azt a kérdést vetette fel, hogy feladata-e a szószólónak a fent említett problémák felvetése? Egyáltalán mi a dolga és hol van a kompetenciájának határa? Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényből olvasott fel vonatkozó passzusokat, és külön kiemelte, hogy „a nemzetiségeket képviselő bizottság… az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve”. Tehát a jogalkotói akarat szerint törvényeket, törvénymódosításokat kezdeményezhet és véleményezhet, minisztereket ellenőrizhet. A „szószólójelölt” szerint a szószólóknak pont az a feladatuk, hogy ezekkel a rendszerszintű kérdésekkel foglalkozzanak, még ha az elmúlt időszakban ettől eltérő gyakorlat alakult is ki.