KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Óriási fába vágtuk a fejszénket, a lehetőségeink és képességeink határait súroló vállalkozásba fogtunk, amikor úgy döntöttünk, hogy egy ötnapos rendezvénysorozattal megünnepeljük az Eleftheria Tánccsoport alapításának 10. évfordulóját. Ezzel kapcsolatban a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat és a Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete nevében szeretnénk köszönetet mondani – a teljességre törekedve, de bizonyára hiányosságokkal, amiért elnézést kérünk – az alábbi személyeknek és szervezeteknek.

KÖSZÖNET:

  • mindenkinek, aki gondolt ránk, a közösségi oldalakon lájkolta, megosztotta az eseményünket;
  • az Ellinizmos Tánccsoportnak és a Görög Ifjúsági Egyesületnek, amiért Budapestről lelkes, kiváló táncosokból álló csoportokkal meglátogattak minket. A Terézvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzatnak a buszút támogatásáért, az Ellinizmosnak és a Helidonaki Táncegyüttesnek pedig külön köszönet a fellépőruhákért;
  • mindenkinek, aki a 29-ei gálán a jelenlétével megtisztelt és a tapsával buzdított bennünket;
  • mindenkinek, aki akár ajándékkal, akár szóval, akár csak gondolatban felköszöntött minket;
  • mindenkinek, aki kisebb vagy nagyobb adománnyal támogatott bennünket – ez nagyon sokat jelent a számunkra;
  • Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának az anyagi támogatást és a görögországi barátainknak szervezett városnéző vonatozást és idegenvezetést. Köszönjük, hogy a Város úgy ad, hogy cserébe nem kér;
  • a Miniszterelnökségnek a pályázati támogatást (Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Csoóri Sándor Alap);
  • az Érdi Görög Nemzetiségi Önkormányzat által nyújtott, az elsők között felajánlott anyagi támogatásért;
  • a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt.-nek a jelentős értékű ajándékcsomagokért;
  • a kiadványaink grafikusának, Jacob Péternek, hogy barátságból elkészítette a jubileumi logónkat;
  • a Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzatnak és a Szegedi Szerb Ortodox Egyházközségnek, amiért a Szent Miklós-templomban szívélyes fogadtatásban részesítették a görög barátainkat;
  • Psimmenos Vasilisnek a görög barátainknak barátságból tartott nagyszerű budapesti idegenvezetést;
  • Farkas Ágnesnek, hogy barátságból fényképeivel dokumentálta az előadásunkat;
  • az Arix Kft-nek, hogy soron kívül elkészítette a logózott termékeinket és azokat számunkra időben eljuttatta;
  • a szegedi ukrán barátainknak a meglepetés süteményeket és a kulturális műsort;
  • a Nemzetiségek Házának a háttér biztosítását;
  • minden együttműködő szolgáltatónak a korrekt szolgáltatásért, kiemelve a szegedi Görög Pizzériát, a Bálint Sándor Művelődési Házat, a Szent-Györgyi Albert Agórát, a Szegedi Sárkányhajó Egyesületet, a Sport Hotelt, a Diófa Vendéglőt, a Pizolit Busz Kft-t, Klucsik Editet és a gála felvételében közreműködő videóscsapatát.

HATALMAS KÖSZÖNET:

  • a Szegeden több mint 25 éve görög táncokat oktató tánctanárunknak, Szeltner Lászlónak és az egyesületünk titkárának, Muzamel Gittának, hogy az egész rendezvénysorozatot a vállukon vitték;
  • a tánccsoportunk tagjainak az önzetlen, és részletezhetetlenül nagy segítségért. Többek között a ruhák, a kiállítási anyag összeállítását, az egyes programpontok összecsiszolását, a közös étkezések megszervezését, a rengeteg étel és ital felajánlását. Túlzás nélkül kimondható, hogy a szervezéssel járó nagy kihívás igazán működő, baráti csapattá kovácsolta a tánccsoportot, a szegedi görög közösség aktív tagjainak, önkénteseinek, akik részt vállaltak a fordításokban, utaztatásokban, lebonyolításban, külön kiemelve Kothencz Tibort, aki a főzőtudományával magyart és görögöt elkápráztatott;
  • a rendezvénysorozaton fellépő minden zenésznek, táncosnak és énekesnek, úgy mint:

    Tánccsoportok:
  • Balkán Táncegyüttes
  • Bánát Szerb Néptáncegyüttes

    Zenészek:
  • Radio-Taximi (Varga Veronika, Nikolas Andonis Mantzourakis, Giorgos Moysidis, Petros Gailas, Alexios Tzemis, Giorgos Antonopoulos, Szertaridisz Jannisz)
  • Michail Vogiatzidakis és Georgios Kargiolakis (Athén)
  • Theodoros Papadopoulos és Damianos Papadopoulos (Athén)
  • Sarantis Mantzourakis és a szegedi görög zeneiskola tanulói

    A magyar táncház zenészei és táncosai:
  • Zombori Györgyi (tánctanár)
  • Barta Gergely
  • Kiss Levente
  • Krisztin Róbert

    Kórus:
  • Vysyvanky ukrán kórus

VÉGÜL HÁLÁS KÖSZÖNET:

Meghívott fellépőinknek, a Holargoszi (Athén) Panagia Faneromeni Plébánia Tánccsoport tagjainak, akik még jobban megerősítették a görög identitásunkat, illetve megszerettették velünk a görög mentalitást. A barátságukkal, kedvességükkel és szellemiségükkel pont azt képviselték, amit a tánccsoportunk nevei is kifejeznek: Eleftheria és Elpida: szabadság és remény. Őszintén állíthatjuk, hogy ilyen magas színvonalú táncot és zenét élőben, a saját társaságunkban még nem élvezhettünk. Hálás köszönet a plébánia két páterének, Ioannis és Simeon atyáknak, akik videóüzenetben fejezték ki őszinte szeretetüket, és végül kimondhatatlan köszönet Efstathios Kalogeropoulos koreográfus tánctanárnak, aki minket a bizalmába fogadva, számunkra az élményt és tudást barátsággal biztosítja.

Összességében, az eddigi működésünk legnagyobb és legsikeresebb rendezvényét tudhatjuk magunk mögött.

Dr. Kosztopulosz Andreász sk.
Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat
elnök
Purosz Alexandrosz sk.
Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete
elnök