Szegedi görögök a sajtóban

Dratsay Dénes a legjobb földrajzosok között
Délmagyarország, (2018. március 27.) 

Az ország legnehezebb földrajzversenyének döntőjében az első 10 helyezésből 6-ot a szegedi Radnóti-gimnázium diákjainak csapatai szerezték meg.

Három hónap szeretet
Duna TV (2016. május 22.) 03.23-tól 

Szlovák-görög közös rendezvény Szeged napján

Több pénzt osztanak, csak nem tudni, hogyan
Délmagyarország (2016. május 12.) 

Derüljön ki, melyik pályázat miért nyer, a többi miért nem!

Görögországról hibákkal: kínos bakik a tankönyvben
168 óra (2016. február 19.) 

A Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat több hibát is talált a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 10. osztályosoknak íródott földrajzkönyvében.

Újabb tankönyvbaki: mit keres Görögország Spanyolországban?
HVG (2016. február 18.) 

A Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat kisebb hibajegyzéket írt a tankönyv Görögországot „taglaló” részéből. Egyfelől a féloldalnyi anyag Spanyolország alatt tárgyalja Görögországot az Európa regionális földrajza témában…

Jubileumi évet zárt a szegedi görög közösség 2015-ben

Ellinismos (2016. január) 

A szegedi görög közösség 2015-ben ünnepelte20 éves évfordulóját, ezt a jubileumi évet a szokásos rendezvényeken túl valóságos programözönnel igyekeztünk emlékezetessé tenni.

Itthon, a szegedi görögök között
Délmagyarország (2015. december 11.) 

„… ez a város az otthonommá vált: itt találtam meg az életem párját, itt születtek és nőnek fel gyermekeim, a szegedi görög közösség révén találtam újra haza – ezer szállal kötődöm ehhez a helyhez.”

Kosztopulosz-AndreászMenekültek, de szeretjük őket
Délmagyarország (2015. december 9.) 

Hétezer görög menekült érkezett Magyarországra a negyvenes évek végén. Zömük akkor sem tért haza, amikor már megtehette volna. A történetüket bemutató szegedi kiállítás a befogadásról is szól.

Kosztopulosz-AndreászA Net császára lehet a Standard Hiba
Délmagyarország (2015. szeptember 17.) 

A szegediek alkotta csapat Bejöhetek? című felvételével a Ki Mit Tube? nevű internetes tehetségkutató döntőjéig küzdötte magát, miután Van egy álmom című első videójukkal elnyerték a közönség bizalmát.

Kosztopulosz-AndreászKosztopulosz Andreász: Pár hét alatt elfogyhat az euró
Délmagyarország (2015. július 08.) 

A Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat közgazdász elnöke szerint ha a görögök nem tudnak megegyezni az Európai Unióval és a hitelezőkkel, akkor pár héten belül, akár már a nyári turistaszezonban elfogyhat az euró, és rendkívül kritikussá válhat a helyzet Görögországban.

plakátTiltakoznak a szegedi görögök a plakátok ellen
Délmagyarország (2015. június 12.) 

A magyar nemzet évezredes történelmi hagyománya a befogadás – áll a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat honlapján.

11080338_791069974315613_1925002230998686487_oÍgy döntött az MLSZ
Délmagyarország (2015. március 29.)
 
Szeged – Óriási a felháborodás a mai magyar-görög futball EB-selejtező meccsre készülő, Szegeden élő görög nemzetiségiek és családtagjaik körében, akik az MLSZ döntése alapján csak a vendégszektorba ülhetnek.

Purosz AlexandroszRiport Purosz Alexandrosszal
Ellinismos (2014. június) 

Azt szeretném, ha a gyerekeim sok nyelvet beszélnének, ha otthonosan mozognának a világban. Nagyon szeretem Görögországot és a görögöket, de az olyan felvetések, hogy ki az igazi görög, meg ki „görögebb” a másiknál, kimondottan idegesítenek.

Kosztopulosz AndreászKosztopulosz Andreász, a maratoni futó
Ellinismos (2014. június) 

Ez a nap arra döbbentett rá elementáris erővel, hogy senki sem különálló sziget, és az igazi sikert a mellettünk állóknak, a mellettünk kiállóknak köszönhetjük, és köszönöm is nekik!

A múlt megismerése fontos része a jelennek
Ellinismos (2014. április) 

A magyarországi görögök szempontjából a polgárháborús időszak a legfontosabb korszak, hiszen a mai napig keresik a választ arra, hogy mi történt velük, miért kellett kitagadottá válniuk. Ezt nagyon nehéz feldolgozniuk.

szeretetiskolajaA szeretet iskolája
Népszabadság (2014.01.12.) 

A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban nem engedték felolvasni az iskola hagyományos félévi Teadélutánján a drámatagozat egyik diákjának, a 18 éves Purosz Leonidasznak a Homo Ethicus Hungaricus című versét.

betiltottBetiltott költemény a szentesi gimnáziumban
Délmagyarország (2013.12.27.) 

Nem járult hozzá a szentesi Horváth Mihály Gimnázium igazgatója, hogy egyik diákja felolvassa saját művét a félévzáró teadélutánon. Szerinte a szöveg pártpolitikai jellegű.

BaloghAdamGörögország története
Balogh Ádám új könyvében

SzegedMa (20013.12.10.) 

Balogh Ádám: „Fejezetek Görögország újkori történetéből” című könyvét Sajti Enikő mutatta be november 28-án Szegeden a Nemzetiségek Házában. A beszélgetést Purosz Alexandrosz egyesületi elnök vezette a Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete szervezésében.

PuroszFiliposzPurosz Filipposzt a nappaliban segítették a világra
Délmagyarország (2013.04.11.) 

Az első legálisan otthon világra hozott baba szegedi – egy éve született meg. A szülést levezető vásárhelyi egészségügyi szolgáltatón kívül azóta még két fővárosi kapta meg az ehhez szükséges engedélyt. Csak a régióban 28 csecsemő jött már így világra.

Szeged: Balogh Ádám kutató tanári címet kapottBalogh Ádám, a kutató pedagógus
Délmagyarország (2013.01.14.) 

Sokat tanulmányozza a mediterráneum, de főleg Görögország történetét Balogh Ádám, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium magyar és történelem szakos tanára, aki decemberben Pedagógus Kutatói Pályadíjat kapott a Magyar Tudományos Akadémián.

gorogizGörög ízek, görög névnapok
szeged.hu (2012.12.27.) 

Első alkalommal mutatja be ebben a formában tevékenységét és kultúráját a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, jövő évi azaz 2013-as falinaptárat bocsátottak ki Görög ízek – görög névnapok címmel.

unnepeltekÜnnepeltek a szegedi nemzetiségek
SzegedMa (2012.12.18.) 

A Nemzetiségek Napját, s egyben a szegedi Nemzetiségek Házának tizenöt éves fennállását is ünnepelték vasárnap a Bálaszínházban egy tál gulyásleves, forralt bor és természetesen élőzene mellett.

Elítélik a nemzetiségek a Jobbik akcióját
Délmagyarország (2012.06.05.) 

Elítélik a lapunk által megkérdezett nemzetiségi elnökök a Jobbik pénteki akcióját, amikor Tóth Péter, a radikális párt helyi elnöke leragasztotta az Osztróvszky és Teleki utca sarkán álló Nemzetiségek Házánál a szlovák nyelvű utcanévtáblákat.

Szegedi Görög Napok
Hír24 (2012.05.23.) 

Görög nyelvlecke, zene, tánc, fotókiáálítás és még sok más program várja a Szegedi Görög Napok résztvevőit.

A válság hatása a monetáris politika mozgásterére Kelet-Közép-Európában
Pénzügyi szemle (2012.04.25.) 

Kosztopulosz Andreász, a Szegedi Tudományegyetem docense és Kiss Gábor Dávid a kelet-közép-európai országok monetáris politikájának mozgásteréről írt tanulmányt.

nemzetiségi törvényA nemzetiségi törvény szegedi visszhangjai
SzegedMa (2012.01.12.) 

Magyarországon január 1-jétől rengeteg olyan új törvény lépett életbe, amelyeket nem csak a joghoz kevésbé értő laikusok tudnak nehezen feldolgozni, de a jogászoknak is alaposan meg kell izzadniuk.

Kisebbségek: egyre távolabb a parlamenttől?
Hír24 (2011.12.15.) 

Az új választójogi törvénytervezet rendezni kívánja a kisebbségek parlamenti képviseletét, kérdés, sikerül-e ezt úgy megoldani, hogy az érintettek is elégedettek legyenek.

kosztopulosz_LeonidaszMegjött Kosztopulosz Leonidasz
Délmagyarország (2009.01.02.) 

Január elsején, hajnali négy óra húsz perckor született az év első szegedi kisbabája: Kosztopulosz Leonidasz. A kisfiú második gyerek a családban, ötéves bátyját Iliásznak hívják.

Szeged,  Puloszné Nagy MagdiTapasztalatukkal segítik a vajúdókat a dúlák
Délmagyarország (2007.11.17.) 

Három asszony dolgozik októbertől Szegeden képzett dúlaként. A szüléseknél lelki-testi támogatást nyújtó asszonyok a klinikai szüléseken is részt vehetnek. Egyikük úgy látja: az otthonszülés szabályozási terve túl merev, helyette jobb, ha apás-dúlás klinikai szülést választ a kismama.

Kéthetente görög táncházzal várják a szegedieket
Délmagyarország (2007.10.11.) 

Görög nemzetiségű szegediek kezdeményezték több mint tíz éve: lehessen tanulni görög néptáncokat a városban. Azóta az Osztróvszky utcai nemzetiségi házban kéthetente buzuki hangja szól – mindenkinek.

halaraHalara és görög gesztusok
Délmagyarország (2006.11.13.) 

Letelepített idegenvezetőként, három szezonon át fogadta és kalauzolta a magyar turistákat a görögországi Parálián Balogh Ádám. A 29 éves férfi jelenleg csak körutazásokat vállal.

LeonidaszGörög tűzben járt a tízéves szegedi Leonidasz
Délmagyarország (2006.08.31.) 

Erdőtüzek miatt több száz embert menekítettek ki egy héttel ezelőtt lakóházakból, gyermektáborokból és szállodákból Görögország északi részén, a Halkidiki-félszigeten. A tízéves Leonidasz is ott táborozott a közelben. Hétfőn jött haza Szegedre, és lapunknak is elmesélte élményeit.

szeretetiskolajaΗ κατανόηση του παρελθόντος αποτελεί βασικό μέρος του παρόντος
Ελλινισμός (Απρίλιος 2014) 

Για τον Ελληνισμό της Ουγγαρίας η πιο σημαντική περίοδος είναι εκείνη του Εμφυλίου, διότι μέχρι και σήμερα αναζητούν απάντηση στο τι έγινε, γιατί έπρεπε να αποκληρωθούν. Δύσκολο να το αντιμετωπίσει κανείς.