BELOIANNISZ 2026.04.11.
A fórumozás Beloianniszban kezdődött, és itt is ér véget. Januárban a nemzetiségi politika vívmányairól és hiányosságairól esett szó, most szintén lesz szó problémákról, de már tágabb kontextusba ágyazva, továbbá egy víziót is szeretnék felvázolni.
Mindenekelőtt ismételten szeretném kimondani sokak azon véleményét, hogy Magyarországon görögnek lenni jó. A többségi társadalom befogadó, nyitott a görögök temperamentumára és kultúrájára, amire a legjobb példa Beloiannisz, ahol görögök és magyarok békésen élnek egymás mellett úgy, hogy nemcsak a görögök asszimilálódnak, de a beköltöző magyarok is bizonyos értelemben göröggé válnak. A törvényi környezet szintén kedvező. Az Alaptörvény biztosítja a nemzetiségi identitás szabad megvallását, de ennél még sokkal többet is: a nemzetiségek állami finanszírozással ápolhatják az anyanyelvüket és hagyományaikat, önkormányzatokat alapíthatnak és országgyűlési képviseletük is lehet. Nemzetiségi pályázatok biztosítanak forrást kulturális kezdeményezésekhez, és a kormányzat komoly beruházások megvalósításához is jelentős segítséget nyújt. Elég a Görögség Házára vagy különféle beloianniszi projektekre gondolni. Ezeket tudni kell megköszönni. Itt azonban álljunk meg egy szóra!
Az államnak közfeladatai vannak, amelyek teljesítése nem szívességtevés, amiért hálálkodni kellene.
A nemzetiségi támogatások nagy mértékben egyedi kérelmek nyomán valósulnak meg, többnyire egyedi, szívességnek tűnő szempontok szerint. A támogatás ára a lojalitás. Néhány napja láttak napvilágot a nemzetiségi pályázatok eredményei. A görög önkormányzatok és egyesületek vezetői tapasztalhatták, hogy idén a görög szervezetek jóval kevesebb pénzt kaptak, mint korábban. Pedig nem pályáztak többen, és a keretösszeg sem csökkent. Költői a kérdés: Vajon számít, hogy ki a szószólójelölt? Hogy ő vagy más, vagy másnak a hozzátartozója mit posztol és mit lájkol? Hogy ki kivel találkozik és kit fogad? Rossz hírem van, számít! Persze ezt tudjuk, legfeljebb tudomásul vesszük. Megszokhattuk, és talán el is fogadjuk, hogy a dolgok így működnek.
A jelenség az autonómia intézményrendszerének kiüresedésére utal. Nézzük, hogy működik a nemzetiségi szervezetek pályázatainak elbírálása: A pályázatokat végig olvasó és azokat elbíráló kurátorokat az országos nemzetiségi önkormányzatok delegálják a bizottságba, amelynek döntéseit a Miniszterelnökség rendre felülbírálja. Vajon milyen szempontok alapján? Ugyanez a helyzet a feladatalapú támogatásokkal. Kezdetben Szegeden komolyan vettük az elbírálási szempontrendszert. Aztán tapasztaltuk, hogy kell még lennie egyéb, előttünk ismeretlen szempontoknak is. Elengedtük! Mivel több szegedi nemzetiségi önkormányzat jegyzőkönyvezését jól ismerem, legfeljebb csóválni tudom a fejemet.
Talán a legkiüresedettebb intézmény a szószószólóké. Már nem is emlékszünk, hogy mi a valódi feladatuk. Ők azért vannak a magyar országgyűlésben, hogy a nemzetiségeket érintő kérdésekben befolyásolják a törvénykezést önálló kezdeményezésekkel, véleményezéssel, kormányzati kontrollal. A legelső ciklusában a jelenlegi görög szószóló még mert óvatosan konfrontálódni, ami mostanra elképzelhetetlenné vált. Már nemcsak kritikát megfogalmazni nem lehet, de gyakorlatilag kérdezni sem. Kiváló például szolgálnak erre a miniszterelnök-helyettesi meghallgatások, amelyek során rendszerszintű kérdéseket lehetne felvetni. Ehelyett mit látunk? A szószólók sorban szót kérnek, és egységes forgatókönyvet követve bókolnak, hálálkodnak, majd pedig szívességet kérnek. Minden velük szemben megfogalmazott kritika ellenére látni kell, hogy a mozgásterük zsugorodása alapvetően nem nekik róható fel.
Jogosan tehető fel a kérdés, hogy mióta van ez így. Valójában egy folyamatról van szó, amelynek az elején a jelszó az volt, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”, mára viszont elértünk oda, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”.
A demokrácia alapja a közélet alakításában való részvétel és a valós képviselet. Ahol ez nincs meg, ott az elit elszakad a képviselt közösségtől. Az elit tevékenysége öncélúvá válik. Nem szolgál, hanem hatalmat gyakorol.
A görög közösségben az elit és a közösség közötti probléma nem ismeretlen. A beloiannisziak jól tudják, milyen az, amikor az országos vezetők egy sátrat találnak ki nekik az iskolaudvarra. Az az ámokfutás több tízmillió forintjába került a görögségnek. De tudjuk azt is, milyen az, amikor egy szószóló a szövetségeseivel maga akarja kitalálni, milyen legyen a Görögség Háza. Az a kaland minimum kétszáz millió forintjába került a görögségnek, és az építkezés megfenekléséhez vezetett.
A korábbi görög elit leváltásának folyamata a holnapi napon véget ér. Innentől a lehetőség és a felelősség az újaké. Az enyém is.
És most hadd mutassam be a víziómat!
Magyarországi görögként egy olyan hazáról álmodom, ahol a fehér újból nevezhető lesz fehérnek, a fekete pedig feketének. Ahol a véleményét mindenki szabadon elmondhatja, és képes meghallgatni másokét is. Ahol segítséget nyújtunk a rászorulóknak, és ha nem tudunk, nem gyűlölködve utasítjuk el.
Egy olyan Magyarországot látok magam előtt, ahol a kormány nem potenciális szakazóként, hanem valóban partnerként tekint a nemzetiségre. Ahol a választási rendszer, a nemzetiségi pályázatok és a teljes működési, támogatási rendszer átalakításába nemcsak formálisan vonja be a nemzetiségi szervezeteket. Ahol kimondható, hogy a teremtésvédelem nem nemzetiségi közfeladat, még akkor is, ha ez az illetékes miniszter szívügye.
Egy olyan görög elitet vízionálok, amely kiáll a közössége elé. Amely segítő kezet nyújt minden értelmes kezdeményezés megvalósításához. És végül egy olyan szószólót, aki nem beleszól és mások helyett kitalál, hanem aki támogat. Aki a saját érdekeit nem helyezi a közösségi érdekek elébe.
A magyarországi görögöket nem az kell, hogy meghatározza, hogy fővárosiak vagy vidékiek, hogy jobb- vagy baloldaliak, hogy Görögországban vagy Magyarországon születtek, hanem hogy közösek a gyökereik. Közös az érzelmi szál, amely mindannyiónkat összeköt.
Gyakran visszatérő kérdés, hogy hogyan tudjuk megszólítani a fiatalokat. A válasz, hogy ha hitelessé válunk, talán maguktól is megtalálnak minket.