Görög nyelvtan 20 lépésben
ELŐSZÓ
A Görög nyelvtan 20 lépésben című könyv az újgörög nyelv logikai rendszerében, a nyelvtanban segít eligazodni. Nem klasszikus leíró nyelvtanról van szó, a leckék abban a sorrendben taglalják a nyelvet, ahogy azt általában a nyelvórák teszik. A könyvben foglaltakat háttéranyagnak, egy kis segédletnek szánjuk azok számára, akik egyénileg vagy csoportosan tanulnak görögül, illetve akik már tudnak valamennyire, de szeretnének túllépni a konyhanyelvi szinten.
Az olvasóról azt feltételezzük, hogy a görögön kívül tud vagy tanul valamilyen világnyelven, tudja mekkora hagyomány áll a görög mögött, de a megértéshez alapvetően a magyarra támaszkodik.
A leckék elején azok a szavak találhatók, amelyek újonnan fordulnak elő az adott részben. Ezek között a főneveknek feltüntetjük a nemét (άνθρωπος [ο]), a mellékneveknek a nemük szerinti végződéseit (καλός-ή-ό), az igéket pedig szótári alakjukban, azaz egyes szám 1. személyben mutatjuk be (ξέρω), illetve 3. személyben azokat, amelyek jelentésük alapján csak úgy fordulnak elő (χιονίζει havazik). Az egyes nyelvtani fejezetek után fordítási gyakorlatok segítik az elsajátítást, amelyek megoldása a Megoldások – Szószedet című mellékletben található.
Az anyag előrehaladtával bővül a leckék mennyisége, azok jellege a könyv második felétől összefoglalóbbá válik. A húsz lecke tartalmazza mindazon nyelvtani és lexikális ismeretet, amelyre a hétköznapi társalgás során szükség lehet, ami egyben megfelel egy középfokú nyelvvizsga elvárható tudásszintjének is.
1. LECKE
2. LECKE
3. LECKE
4. LECKE
5. LECKE
6. LECKE
7. LECKE
8. LECKE









