Eleftheria 10 gála

29-én, a tánc világnapján ünnepelte az Eleftheria táncegyüttes megalakulásának a 10. évfordulóját. Az évforduló tiszteletére rendezett gálaműsorban fellépett a táncegyüttes mind a négy, eltérő korosztályokat képviselő csoportja, akik közül az alapító csapat három táncblokkját a Radio-Taximi zenekar élő zenével kísérte. Erre az eseményre meghívtuk a Cholargosi Panagia Faneromeni Plébánia Tánccsoportját, akik 41 fővel képviseltették magukat és öt napot töltöttek el Szegeden.
A jubileumi táncgála a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában került megrendezésre, ahol az Eleftheria és az athéni csoport mellett fellépett a Balkán Táncegyüttes és a Bánát Szerb Néptáncegyüttes is, valamint az Eleftheria gyermek csoportjai és az Elpida nevet viselő ifjúsági együttese. A táncelőadások mellett bemutatkozó koncertet adtak a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat zeneoktatási programjában részt vevő tanítványai, Sarantis Mantzurakis buzuki művész és Kiss Tamás klarinét művész vezetésével. A gálát követően három órás táncházat tartott a Radio-Taximi, az athéni csoport krétai és pontosi zenészei: Michail Vogiatzidakis és Georgios Kargiolakis illetve Theodoros Papadopoulos és Damianos Papadopoulos, valamint Sarantis Mantzurakis buzuki művész.