Ciprusi kirándulás

A Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat és a Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete 2020. február 27. és március 1. között kirándulást szervezett Ciprusra az egyesület tagságának körében, valamint a fennmaradó pár hely erejéig a programjainkat látogató érdeklődők között.

Az utazás apropója a testvérvárosi kapcsolatok ápolása Larnacával, a baráti kapcsolatok ápolása Pervolia községgel, a 2020. évi Szeged napja rendezvénysorozathoz kapcsolódó, Larnacáról történő villamoselnevezés előkészítése, a ciprusi fellépőcsoport programjának és a szegedi Eleftheria tánccsoport ciprusi továbbképzésének részleteinek megbeszélése, valamint Ciprus megismerésének vágya.

Február 27-én a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat 3 tagja, dr. Kosztopulosz Andreász elnök, Erdélyi Marian elnökhelyettes és Purosz Alexandrosz látogatást tettek Larnaca városházában, ahol találkoztak és megbeszélést tartottak Andreas Vyras polgármesterrel, Andreas Loukas jegyzővel, Yianna Nicolaouval, a Felnőttoktatási Központ vezetőjével, és Nana Asmenivel, a Larnacai Idegenforgalmi Hivatal vezetőjével. Larnaca polgármesterének átadták dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város polgármesterének meghívóját a Szeged napja rendezvénysorozatra, áttekintették a rendezvénysorozat programját, a ciprusi fellépőcsoport szereplésével kapcsolatos részleteket, valamint a két testvérváros közti együttműködés lehetőségeit. Velük a megbeszélést következő nap délutánján folytatták.

Από δεξιά: Γιάννα Νικολάου, Ανδρέας Λούκας, Αλέξανδρος Πούρος, Ανδρέας Βύρρας, Δρ.Ανδρέας Κωστόπουλος, Μαριάν Έρντεϋ, Νανά Ασμένη
Balról: Yianna Nicolaou, Andreas Loucas, Purosz Alexandrosz, Andreas Vyras, dr. Kosztopulosz Andreász, Erdélyi Marian, Nana Asmeni.
Kilátás a jegyzői irodából.

A délután folyamán Nicosiába mentünk, ahol az első utunk a Ciprusi Múzeumba vezetett. Ott a sziget régészeti múltját ismerhettük meg. Ezt követően csatlakoztak hozzánk a két éve hazaköltözött barátaink, Kypros, Viki és gyermekeik, Petros és Alexandra. Az elkövetkezendő napokban ők lettek az állandó kísérőink, idegenvezetőink. Nicosia belvárosát jártuk be, majd némi lelkiismereti vívódást követően többen átnéztünk a megszállt részbe, ahol a Szent Sophia-székesegyházból kialakított dzsámit néztük meg, majd visszatértünk a szabad oldalra. (Az átkelőket a következő napon a járványveszély miatt lezárták.)

Állandó ciprusi idegenvezetőnkkel és egyesületi tagunkkal, Kypros Constantinouval.
Séta a megszállt területen.

Február 28-án Deryneiába mentünk először, ahol a Megszállt Ammochostos Művelődési Házban az igazgatónő görög nyelvű megható előadását hallgattuk meg a török megszállásról, majd megnéztük az ezzel kapcsolatos dokumentumfilmet, és a teraszról átnéztünk a lakatlan szellemvárosba. Ezt követően megtekintettük a helyi Néprajzi Múzeumot, és leteszteltük a ciprusi kávét.

Csoportkép, háttérben Ammochostos látképével, balra középen a kultúrház igazgatónőjével.
Ciprusi kávé tesztelése.

A folytatásban csatlakozott hozzánk egy végtelenül kedves idegenvezető hölgy, Maria néni, akivel elmentünk Choirokoitiaba, egy 6-8 ezer évvel ezelőtt lakott neolitikus korabeli településre. Onnan az utunk a Larnaca melletti sóstóhoz vezetett, ahol sok flamingót láttunk állni a sekély vizekben. A tó partján található Hala szultán tekkéje, egy csodálatos pálmafaligetben, amelyet szintén megtekintettünk.

Chirokoitiaban, Maria nénivel középen.
Csoportkép Hala szultán tekkéjénél.

A kulturális programot követően a tengerparti Pervoliaba mentünk, ahol végtelen szeretettel fogadott minket a település polgármestere, Tingis Kostas és a település jegyzője, Christoforos Pantelis. Közösen sétáltunk egy nagyot a csodaszép Magyarországi Beloiannisz Parkban, kipróbáltuk az újonnan telepített játékokat, felemlegettük a testvértelepülésük, Beloiannisz kedves lakóit, majd pedig vendégül láttak mindenkit egy italra.

Magyarországi Beloiannisz Park táblájánál. Jobbról Tingis Kosta polgármester, mellette Pantelis Christoforos jegyző.
Az új játékok kipróbálása a Magyarországi Beloiannisz Parkban.
Kikapcsolódás Pervolia tengerpartján naplementekor.

Február 29-én az idegenforgalmi hivatal szervezésében egy kiránduláson vettünk részt, amelynek első állomásaként egy borkóstolóra mentünk, majd a csipkéiről híres Lefkarába utaztunk. Ebédelni egy szamárfarmon álltunk meg. A délután larnacai karnevált sajnos elmosta az eső, ettől függetlenül közülünk többen elsétáltak a Szent Lázár-templomba, a velencei erődítményhez, illetve ki-ki amerre gondolta.

Séta Lefkarában.
Golden Donkey Farmon a fotogén szamarakkal.

A kirándulás során gondot fordítottunk a ciprusi ízek megismerésére is. Az első két este különféle grilles tálakat kóstoltunk végig, végül az utazás megkoronázásaként, az utolsó napon egy 21 tálacskás mezesort ettünk végig (saját pénzen).

Bőséges tálak.
Az utolsó vacsora (egy része…).

Az utazásunk megszervezéséhez, a költségek csökkentéséhez nagy mértékben járult hozzá Larnaca város, valamint a Larnacai Idegenforgalmi Hivatal. Köszönet érte! Úgyszintén köszönet illeti a Les Palmiers Beach Hotel igazgatóját és munkatársait, valamint a Karatzias busztársaság tulajdonosát és gépkocsivezetőjét.

Költségek:

– Magyarországi busztranszfer: 250.000 Ft

– Repülőjegyek: 1.233.221 Ft

– Buszköltség Cipruson: 221.293 Ft

– Szállásköltség: 985.871 Ft

– Múzeumi belépők: 12.713 Ft

– Étkezési költség: 562.062 Ft

ÖSSZESEN: 3.265.160 Ft

A költségek fedezete:

– Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat támogatása: 1.000.000 Ft

– Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete: 436.160 Ft

– A résztvevő utasok befizetése: 1.829.000 Ft