NYILATKOZATNYILATKOZAT

A Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat és a Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesületének közös nyilatkozata a Magyar Kormány Nemzeti Konzultációjának keretén belül indított plakátkampány üzenetének elítéléséről

A Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat és a Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete elítéli a Magyar Kormány Nemzeti Konzultációja keretén belül indított plakátkampányt, mivel annak üzenete félreérthető, valamint az veszélyes, akár nemzetiségellenes indulatokat is gerjeszthet. Az egyes szám második személyben, magyarul megfogalmazott üzenetek csakis a magyaroknak, illetve a magyarul értőknek szólhatnak, akik körében egyesek kirekesztő, idegengyűlölő érzelmeit visszaigazolhatják, sőt fokozhatják is, aminek tettekben megnyilvánuló, kontrollálhatatlan következményei lehetnek. A magyar nemzet évezredes történelmi hagyománya a befogadás. A multikulturalizmus elítélése nem lehet érdeke a határon belül és az azon túl élő, vagy távoli országokba költözött magyaroknak sem!

plakát